4.fejezet

Nem néztem hátra, de tudtam, hogy Zayn engem bámul. Magamon éreztem a tekintetét.Sok sétálás után elérkeztünk egy másik parkba, de még ott sem álltunk meg. Tovább mentünk és valahol a park másik végénél volt egy hegy és ott volt található egy vízesés amit virágok vettek körbe. Amint megpillantottam elámultam. Egyszerűen nagyon csodálatos volt.
-Remélem tetszik.-mondta Louis mosolyogva.
-Hogy tetszik-e?-tettem fel a költői kérdést.-Hiszen ez csodálatos.-pillantottam a távolba.
Ők csak mosolyogva tekintettek rám.
-Köszönöm, hogy elhoztatok ide.-öleltem meg Louist.
Mikor ő is megölelt engem, szorosan magához szorított és simogatni kezdte a hátamat.Majd mikor elszakadtunk egymástól csak akkor vettük észre, hogy ránk szállt az éjszaka. Közöltem Louissal, hogy én még maradnék egy kicsit amibe ő bele is egyezett. Éppen ezért nagyon furcsálltam a helyzetet. Előző éjszaka még leszidott, mert nem mentem haza sötétedésre, most meg itt mer engem hagyni.
-Majd gyere haza.-suttogta, majd megpuszilta a homlokomat és elmentek.
Egyedül maradtam ott és úgy gondoltam, hogy egy kicsit éneklek. Amióta a szüleim elhunytak nem énekeltem, pedig az volt a mindenem és most késztetést éreztem rá, hogy énekeljek. Elkezdtem énekelni, már teljesen beleéltem magam amikor a bokrok elkezdtek rázkódni. Hirtelen hátra fordultam.
-Ki van ott?-kérdeztem félve.
-Nyugi csak én vagyok.-mosolygott rám Zayn.
Már megint Zayn. Hát ezt nem hiszem el. Követ engem vagy mi?
-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem egy kicsit lenyugodva.-Áh. Már értem. Louis mondta, hogy maradj itt.
-Tulajdonképpen nem. Csak féltelek.-mondtam mosolyogva.
-Pedig igazán nem kéne.-fordítottam neki hátat.
-Te tudod. De még nem ismered ezt a várost, nem tudom, hogy mik vannak itt és mik történnek itt.
-Majd megismerem.-fordultam felé.-Addig is, tudok magamra vigyázni!
-Remélem is. Kár lenne egy ilyen szép kis pofikát elcsúfítani.-mondta rejtélyesen, majd közelebb jött és elkezdte simogatni az arcomat.
Gyönyörű szemeibe pillantottam és láttam benne a csillogást. Egyszerűen csodálatos szemei vannak.
-Mondták már, hogy szép szemeid vannak?-kérdezte csábítóan.
A fejemet elfordítottam, hogy keze ne érjen az arcomhoz és a szememmel a földet kezdtem el kémlelni.
-Köszönöm.-nyögtem ki.
-Hmm.-mosolyodott el.-Tetszik a reakciód.-mondta nevetve.
Én csak felvont szemöldökkel tekintettem rá.
-Na de gyere, menjünk haza, már elég későre járt.-mondta gyengéd hangon.
-Rendben.-csak ennyit tudtam mondani.
Elmosolyodott, majd felkapott az ölébe és így vitt hazáig. Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta. Eléggé furcsálltam a helyzetet vagyis inkább azt furcsálltam, ahogy viselkedett velem. A ház előtt lerakott, majd mind a ketten bementünk. A többiek nem voltak itt. 'Biztos csak alszanak.'-gondoltam magamban. Felmentem az emeletre és a szobám felé vettem az irányt amikor meghallottam valamit.
A szobámmal szemben lévő szobából jött a hang. Résnyire ki volt nyitva az ajtó így hát úgy döntöttem, hogy benézek minden rendben van-e. Mikor bementem korom sötét volt a szobában és a villanyt sehol sem találtam. Már körülbelül a szoba közepén álltam amikor becsapódott az ajtó. Odasiettem az ajtóhoz és próbáltam kinyitni, de mintha be lett volna zárva. Egyszer csak egy érintést éreztem a kezemen. Az érintés nagyon lágy volt és a kéz nagyon puha. Lassan megfordultam, de még mindig nem láttam semmit. Éreztem amint az előttem álló ember a derekamra helyezi a kezét és közelebb húz magához. Én a két kezén csúsztattam fel a kezemet egészen a válláig. Közelebb hajolt hozzám és a nyakamon éreztem meleg leheletét. Alsó ajkamba haraptam és próbáltam csendben maradni. Aztán megéreztem ajkai forró csókját nyakamon. Még a hideg is kirázott. De akkor berontott valaki az ajtón. Louis volt az. És ekkor már nem volt előttem senki. Egy magam álltam a szoba kellős közepén. Teljesen ledermedtem.